Nem tudom, hogy lesz e gyerekem (gyanítom, hogy egy lány és két iker fiú becsúszhat). Életem vége felé, utolsó 20 évemben, barátságos, aszott öregemberként fogom tengetni mindennapjaim, a horvát tengerparton. Minden nap fogok venni kenyeret, és más aszott öregemberektől polipot. Ha épp nem lesz mit csinálnom, néha én is damilt ragadok, majd hozzá-hozzá csapkodom Isten piciny teremtményét a földhöz, hogy lazák legyenek a rostjai. De csak ritkán. Nem lesz bennem agresszió. Lesz feleségem is, még nem tudni, melyikünk hal meg előbb. Ő tere-ferélni fog a szomszédasszonyokkal, a mikrovilág makro-eseményeiről. Néni korára is majdhogynem vékony marad, ősz haját meggyfaszínűre fogja festeni, orcáját hosszúra nyújtja a nehézségi erő, mely a szájban maradt gondolatokra fejti ki hatását. Talán néha rám mosolyog, bár már biztosan nagyon megun.

Éppen ezért nem is mindig leszek otthon. Azaz szinte soha. Egy pétanque pálya előtt fogok ülni a porban a kis-sámlin egy kocsma előtt. Az ölemben összetintázott papírlapok lesznek, melyek tartalmát néha elküldöm a kiadómnak, hogy csináljanak belőle könyvet. Már amennyiben lesz még akkor könyv. És nem fog érdekelni, hogy elolvassák e. Sétálni is fogok, meg fügét is eszem majd néha.

Nyugdíjba vonulásom előtt tisztán szeretett kezemen jóféle anyagok fognak feszülni, felhajtott ujjú ingként. Elég sok emberrel fogok találkozni, és elég sokat fogok utazni, meg enni. Mivel viszonylag korán megházasodom (27-28 éves korom körül), néhányszor megcsalom leendő feleségem, és ő is engem, de ez sohasem tudódik ki. Nem fogok elválni. Sokat fogok nevetni, és órákig fogom szaglászni a mellettem fekvő nőnemű lény haját és nyakát, aki egy picit majd mindig lenéz.

Nem lesz sírom, a hamvaimat szétszórják. Így fogok rendelkezni, mert szabadságvágyam addigra igen csak magas lesz. Gondolom ennek az az oka, hogy sokat álmodozom. És aki álmodozik, az forradalmár. Aki forradalmár, az szabad szeretne lenni. Aki pedig szabad szeretne lenni, az szeretné, ha előtte elnyomnák picit, mert valamiből mégiscsak ki kell törni.

Lehet, hogy örülnék neki, ha valaki egyszer elmagyarázná, hogy a függetlenség jó dolog. Mármint hatásosan. És aki hatásosan magyaráz a szabadságról, annak hullámos, hosszú, barna haja van. Vagy nyári barna. És szép lába, mert annyira szabad, hogy sokat sétál. És sok elmélete van. Akár csak nekem. És séta közben szeret fecsegni. De ezek a hosszú távú tervek. Nem vagyok csipkerózsika, és Don Quijote sem. De azért igyekszem.

Egyelőre Candide vagyok, meg Forest Gump. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.