Repkedtem az esőben, és éreztem, hogy valami közeleg, és jazz-t dudorásztam, miközben az emberek furcsán figyelték a rám telepedő cseppeket. A megállóban, valahol a villamossínek közelében. A szöveget nem érthették, vinnyogásomat elnyomta az esőcseppek kopogó zaja.

Hazaérve csak annyit vettem észre, hogy féltem a körülöttem lebegő felhőket, hogy valami bajuk esik. Pedig úgy is párolognak, hideg szárazságot hagyva maguk után. És egyre kevesebb lett belőlük. Én pedig összementem, hogy nagyobbnak láthassam őket.

Ekkor meglepő módon az egész világ nagy és ijesztő lett. Aztán Beethovent hallgattam, és egészen lenyugodott kis szervezetem. Holnap megeszem a felhőket, és előbújok a ködből, és talán szárazon is boldog leszek.

Az év könyve: Boris Vian – Tajtékos Napok, (különdíjat kapott Ruesch – A hosszú árnyék földjén című könyve).

Az év étele: Doki-féle Sült szarvas és vaddisznó, amit a Hoportyó túra 2. napjának reggelén fogyasztottam, egy helyi szilvapálinka kíséretében, zöld virágokkal teli fekete fürdőnadrágban.

Az év eseménye: A Kaukázus megmászása (5642m), mely majd 3 hétig tartott (beleszámítva az aklimatizációs túrákat és a 3-3napos vonatutat), és a Kabardin-Balkár Köztársaság területén játszódott (Oroszországnak az a része, ahol a rendőrök még kalasnyikovval járnak).

Az év bulija: EFOTT, ahol egy csirkeburgeres előtt csókolództam egy lánnyal, aki nyelvével betöltötte az egész számat (ezzel eléggé elbűvölt) - néhány elméletem hatására, és ahol egészen megmagyarázhatatlan dolgok is történtek, melyekre nem is annyira emlékszem :).

Az év meglepetése: A  "Beszélő nyuszi vagyok" táblával ellátott ujjbáb, akinek sálja is van, meg megnyerő mosolya is, csak neve nincs (Rupert) egyelőre. És majd lent elolvashatjátok, hogy kitől is kaptam :). És szééép :).

 hamarosan folytatódik ... a prózaibb részekkel, meg a csajokkal és a részletekkel ...

 "Arról van szó, mondotta Flaubert, hogy mindazt, amit ki akarunk fejezni, kellő ideig és kellő figyelemmel kell szemügyre venni, hogy fölfedezzük olyan sajátosságát, melyet senki sem látott, senki sem mondott ki. Mindenben van valami ki nem fürkészett dolog. Hogy leírhassuk a lángoló tüzet, vagy egy fát a síkon, álljunk meg e tűz és fa előtt mindaddig, míg egyáltalán nem hasonlít semmilyen fához és semmilyen tűzhöz."

Nem tudom, hogy lesz e gyerekem (gyanítom, hogy egy lány és két iker fiú becsúszhat). Életem vége felé, utolsó 20 évemben, barátságos, aszott öregemberként fogom tengetni mindennapjaim, a horvát tengerparton. Minden nap fogok venni kenyeret, és más aszott öregemberektől polipot. Ha épp nem lesz mit csinálnom, néha én is damilt ragadok, majd hozzá-hozzá csapkodom Isten piciny teremtményét a földhöz, hogy lazák legyenek a rostjai. De csak ritkán. Nem lesz bennem agresszió. Lesz feleségem is, még nem tudni, melyikünk hal meg előbb. Ő tere-ferélni fog a szomszédasszonyokkal, a mikrovilág makro-eseményeiről. Néni korára is majdhogynem vékony marad, ősz haját meggyfaszínűre fogja festeni, orcáját hosszúra nyújtja a nehézségi erő, mely a szájban maradt gondolatokra fejti ki hatását. Talán néha rám mosolyog, bár már biztosan nagyon megun.

Éppen ezért nem is mindig leszek otthon. Azaz szinte soha. Egy pétanque pálya előtt fogok ülni a porban a kis-sámlin egy kocsma előtt. Az ölemben összetintázott papírlapok lesznek, melyek tartalmát néha elküldöm a kiadómnak, hogy csináljanak belőle könyvet. Már amennyiben lesz még akkor könyv. És nem fog érdekelni, hogy elolvassák e. Sétálni is fogok, meg fügét is eszem majd néha.

Nyugdíjba vonulásom előtt tisztán szeretett kezemen jóféle anyagok fognak feszülni, felhajtott ujjú ingként. Elég sok emberrel fogok találkozni, és elég sokat fogok utazni, meg enni. Mivel viszonylag korán megházasodom (27-28 éves korom körül), néhányszor megcsalom leendő feleségem, és ő is engem, de ez sohasem tudódik ki. Nem fogok elválni. Sokat fogok nevetni, és órákig fogom szaglászni a mellettem fekvő nőnemű lény haját és nyakát, aki egy picit majd mindig lenéz.

Nem lesz sírom, a hamvaimat szétszórják. Így fogok rendelkezni, mert szabadságvágyam addigra igen csak magas lesz. Gondolom ennek az az oka, hogy sokat álmodozom. És aki álmodozik, az forradalmár. Aki forradalmár, az szabad szeretne lenni. Aki pedig szabad szeretne lenni, az szeretné, ha előtte elnyomnák picit, mert valamiből mégiscsak ki kell törni.

Lehet, hogy örülnék neki, ha valaki egyszer elmagyarázná, hogy a függetlenség jó dolog. Mármint hatásosan. És aki hatásosan magyaráz a szabadságról, annak hullámos, hosszú, barna haja van. Vagy nyári barna. És szép lába, mert annyira szabad, hogy sokat sétál. És sok elmélete van. Akár csak nekem. És séta közben szeret fecsegni. De ezek a hosszú távú tervek. Nem vagyok csipkerózsika, és Don Quijote sem. De azért igyekszem.

Egyelőre Candide vagyok, meg Forest Gump. 

Álmos vagyok, és el fogok aludni, és nagy a fejem, és az egész fejem mosolyog, és puha az arcom, és te hozzá szeretnél érni, én meg szeretném, hogy hozzámérj. Tulajdonképp ezért izgek és mozgok, mert így ellenállhatatlan vagyok. Látom, ahogy a görcsberándult kezeid megteszik az első bizonytalan lépéseket, és ahogy egész görcsberándult testedet maga ellen vezérlik szemeid, tulajdonképp hősiesen. Aztán hozzáérsz pamut felsőrészemhez, és az alatta lévő meleg húsdarabkákhoz, amit immár érdes bőrfelületeddel simogatsz. Aztán valami húzza nehéz és egyre nagyobb fejed, picit szaggatottan, de határozottan. És adsz egy puszit sűrűn-barázdált száddal pofim tökéletes és ragyogó felületére, aztán hopp, találkozik az enyémmel.

És itt előtör belőled egy perverz mosoly, és tulajdonképp röhögsz, és így egyre falánkabb leszek, és már annyira mosolygok, hogy ennél szebben nem is tudok, és kinyílok szinte teljesen, és pisze lesz az orrom, és harapnivaló a nyakam, és átfogható a testem, és annyi minden tetszik neked rajtam, hogy azt el se tudtam képzelni. Erre nem is számítottam. 

És pár nappal később, amikor már megnyugodtál, hogy átölelhetsz és simogathatsz, amikor csak akarsz, és én is hozzád bújok, ha szépen néznek rám hadvezér tekinteted alkotóelemei, akkor majd megkezdődik testrészeink egymásnak történő bemutatása. Tulajdonképp arra gondoltam, hogy először… Nos, ezt nem közölném az összes olvasómmal.

Egy kis idővel később, pedig olyan dolgokat fogok sisteregni pici porcos füleidbe, hogy te nevetni fogsz, mint egy bölcsis, amikor felnéz a délutáni alvásból, és egy vörös hajú lány arca ragyogja körül sok-sok napfény kíséretében. És miután mindenki a legeslegjobb állapotba került, majd azt mondom neked, hogy „olyan vagy, mint egy ufó”, de majd „embert faragok belőled”, mert „szeretem a kihívásokat”. És te úgy fogsz örülni ezen mondatoknak, mint aki egész életében ezt akarta hallani. Hello!

Ok, most egy évig nem találkoztunk, de el voltam foglalva a barátommal. Tudod ő ember, saját nevelés, és tulajdonképpen értékes. És fontos.

Aztán a lány kocsi összes gombját megnyomogatta, majd ugyan ezt tettem én is, hogy minden a helyére billenjen. Majd egy ház előtt találtuk magunkat, és a kezembe nyomta a pezsgőspoharakat. Az üvegeket a kocsiban hagytuk. Üresen. 

- Psszt! A bátyám már alszik. Mmmost megmutatom a szobámat! Jjja, már láttad. Ugye te is részeg vagy? Gyere!

Talán Woody Allennek van igaza, hogy nem is gondolta volna, hogy az emberek mennyire hálásak egy kis szexért. Mondjuk szerintem nem csak ez hajtja az életet. Sajnos.

 Mert ilyen is kell. 

Van egy ismerősöm, aki Németországban él, és igazándiból inkább anyukámat ismeri mint engem, de ez lényegtelen, és ő minden barátjának ír levelet, hogy mi történt vele az évben :). Tulajdonképp zseniális, csakhát én informatikus leszek. De ha minden igaz, 2009-ről már kaptok összefoglalót.

Meg ha elmegyek valahova, ami szép, akkor azt is megírom, meg belinkelem a fényképeket.

És persze itt lesznek a világmegváltó gondolatok is, meg 1-2 novella és ilyenek...

puszi